Tartalomjegyzék
A paprika szezon egészen szeptember elejétől, közepétől, október végéig tart. A paprika nagyon egészséges, számos vitamin- és ásványianyag megtalálható benne, melyre a szervezetnek szüksége van. Éppen ezért érdemes a szezonban minél többet fogyasztani belőle, hiszen az immunrendszerünket is erősítjük általa. Valamint a szervezet vitamin raktárait is fel tudjuk tölteni tél előtt.
A gyümölcsök és zöldségek esetében jó, ha tudjuk, hogy mikor teremnek, így a piacon is akkor vegyük, amikor szezonja van. Ezáltal csökkenthető a környezet terhelése, amit a szállítás, a csomagolás, a tartósítás jelent a messziről jövő áruk esetében. Arról nem is beszélve, hogy a helyi termelőket is támogatni tudjuk, miközben a vásárlók pedig helyi minőségi termékeket kaphatnak.
Ha figyelünk arra, hogy a gyümölcsöket és a zöldségeket a szezonjuk idején vásároljuk, akkor:
- a legfrissebb, leginkább vitamindús zöldségekhez, gyümölcsökhöz juthatunk hozzá
- azokhoz éretten juthatunk hozzá, hiszen nem féléretten szedik le, hogy a hosszú utaztatást még kibírja, ne romoljon meg
- tartósítószer- és vegyszermentes ételekhez jutunk, hiszen frissen szedett árut vásárolhatunk
- a szezonális gyümölcsök vásárlásával a pénztárcánkat is kíméljük, hiszen minden gyümölcs és zöldség a szezonjában kapható a legkedvezőbb áron
- érdemes a szedd magad akciókat is keresni, főleg, ha nagyobb mennyiségű befőzést, lekvár főzést tervezünk, vagy lefagyasztanánk télire
Paprika szezon
A paprika vetése márciusban már kezdődhet így, ha a fagyok elmúlnak már kiültethető lesz. A fagyot ugyanis rövid ideig sem viseli el. Ezért érdemes a kiültetésével megvárni a jobb idő beköszöntését. Akkor ültethetjük ki a korábban jól kialakított, előkészített tápanyaggal dúsított helyére, földjébe.
A paprika előnövényei: a hónapos retek, karalábé és a fejes saláta egyaránt. Ezek után ültethetjük.
Hazánkban a termesztése hosszú időre vezethető vissza. Korai hajtatásra a hegyes, későbbi hajtatásra a fehér húsú fajták alkalmasak. Figyeljünk a vetésforgó alkalmazására és két egymást követő évben ne termeljünk ugyanabban az ágyásban paprikát. Száraz időben fontos a folyamatos öntözése, hiszen a paprika vízigényes növény. Mivel a gyomos talajt rosszul tűri, szükséges a rendszeres gyommentesítő kapálása is.
Jellemzően szeptember elejétől október végéig találhatók meg a piacok, bevásárlóközpontok polcain a különböző színű és formájú paprikák. Érdemes ilyenkor felkeresni a Kalocsai Paprikafesztivált is, ahol számos érdekes programmal és ízletes paprikás különlegeségekkel is várják a látogatókat. Ezen túlmenően pedig vásárlási lehetőség is van a frissen szüretelt termésekből.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Paprika
Vissza a kategória cikkeihez